Sallai Roland jelenleg a német Freiburg csapatát erősíti. A magyar válogatott labdarúgó már több mint 35 mérkőzésen lépett pályára a nemzeti csapatban, ahol a jövőben vezér szerep is juthat neki kiemelkedő tehetségének köszönhetően.
Pályafutásának kezdete
Sallai Roland 1997. május 22-én látta meg a napvilágot, egy vérbeli focista család apródjaként. Édesapja, Sallai Tibor korábban NB1-es futballista volt, sőt a Váccal az 1993-94-es szezonban bajnoki címet is nyert. Nagybátyja, Sallai Sándor pedig egy még magasabb szintre jutott el, hiszen 55-szörös válogatott labdarúgónak vallhatja magát.
A kis Sallai a labdarúgással 2003-ban ismerkedett meg a Diósgyőrben. Ott egészen 2007-ig játszott, majd 3 évre a Siófok csapatához ment fejlődni. Már ekkor is látszott, hogy van tehetsége a futballhoz, hisz például a 2008-2009-es szezonban az U13-as kategóriában 33 mérkőzésen 110 gólt lőtt, ami nem a véletlen műve. A siófoki éveket követően sorrendben a Felcsút SE, a Videoton U17, majd a Puskás Akadémia U19-es csapatai következtek.
Felnőtt karrier
Természetesen az utánpótlás csapatokban nem sokáig volt helye, kimagasló teljesítménye miatt. Ezáltal 2014. augusztusában be is mutatkozhatott az NB1-ben a Pécs elleni mérkőzésen. Első gólját bő egy hónapra rá, a Ferencváros ellen 2-1-re elveszített találkozón szerezte. A szezonban összesen 16 alkalommal léphetett pályára és 2 gól mellett 2 gólpasszt is kiosztott.
A 2015-16-os idényben az U19-es csapattal pályára léphetett az UEFA Ifjúsági Ligában, emellett pedig 31 NB1-es mérkőzés jutott neki, melyeken 1 gólt és 4 asszisztot hozott össze.
Fejlődés külföldön
2016. augusztus 4-én az olasz első osztályban szereplő US Palermo csapata 1 évre kölcsönbe vette Sallait. A csapatban akkor nem ő volt az egyedüli magyar játékos, mivel Balogh Norbert is ugyanazon a nyáron érkezett a klubhoz 2,2 millió euróért.
A Serie A-ban már rögtön az első fodulóban, a Sassuolo ellen bemutatkozhatott csereként beállva. Első góljára egészen 2017. márciusáig kellett várni, amikor is az Udinese ellen talált a hálóba egy 4-1-es vereség során. Ezzel az egy évvel és 21 olasz bajnoki mérkőzéssel a háta mögött tovább is állt Olaszországból a kölcsönszerződés lejártát követően.
Egy hónappal a hazatérése után már csomagolhatott is, hiszen ismét külföldön kapott lehetőséget. Új csapata a ciprusi APOEL Nicosia volt, amely hazája ligájában a legsikeresebbnek számít a mai napig.
Bemutatkozásán rögtön góllal és gólpasszal köszönt be a Nea Salamis együttesének. A mérkőzést néhány nappal követően lehetősége nyílt pályára lépni a Real Madrid otthonában, egy Bajnokok-ligája csoportmérkőzés alkalmával. A további csoportmeccseken edzője ugyancsak lehetőséget biztosított a fiatal magyarnak. Sallai a 2017-18-as szezon végén bajnoki címet ünnepelhetett csapatával, egyénileg pedig 29 mérkőzésen 9 gól és 5 gólpassz volt a mérlege.
Sallai évei Freiburgban
2018. augusztusának végén Sallai Roland 4 éves ciprusi szerződésének ellenére Németországba, a Bundesligában szereplő Freiburghoz igazolt 4,5 millió euróért cserébe. Debütálására 2018. szeptemberében került sor a Vfl Wolfsburg ellenében. A találkozón 7 percet követően gólt szerzett, a 41. percben azonban sérülést szenvedett, így le kellett cserélni. Ennek ellenére a neves német sportlap, a Kicker a forduló csapatába választotta.
Első szezonjában kisebb sérülések hátráltatták Sallait, aki így mindösszesen 10 mérkőzésen léphetett pályára, melyeken 2 gólt szerzett. A 2019-2020-as idény sem sikerült túlságosan emlékezetesre. Sallai 21 meccsen kapott lehetőséget és a Union Berlin, illetve a Wolfsburg ellen sikerült egy-egy találatot összehoznia.
A következő szezonban viszont már jóval nagyobbat alakított a fiatal tehetség. Élete első Bundesligás dupláját is sikerült megszereznie decemberben a Schalke ellen, mellyel megnyerte a meccset a Freiburgnak. Egész évben konzisztensen jó formát hozott, így sikerült 28 mérkőzésen 8 találatot és 6 asszisztot jegyeznie.
A 2021-2022-es szezon is igen csak jóra sikeredett Sallai számára. Többek között augusztusban egy győztes mérkőzés alkalmával betalált a Dortmundnak, márciusban pedig a Német kupa elődöntőjébe rúgta csapatát a hosszabbítás 120. percében szerzett góljával. A kupában később a döntőig jutottak, ahol azonban Szoboszlai Dominik csapatától, az RB Leipzigtól szenvedtek vereséget.
2022-23 már közel sem indult problémamnetesen Roland számára, aki a Bundesliga 5. fordulójában a Leverkusen elleni mérkőzés 5. percében szenvedett sérülést. Sallait a német Jonathan Tah rúgta fejbe, melynek következményeképp Sallai arcsonttörést szenvedett, így műtétre szorult. Visszatérésére októberben került sor, amikor is a Freiburg második számú csapatával léphetett pályára. Azóta azonban töretlenül készül az első csapattal, ahol a Bundesligában is megkapja a lehetőséget edzőjétől.
Válogatott karrierje
Sallai az utánpótlás válogatottak közül az U18, U19, U20-asat is megjárta a 2015-ös éven belül. A felnőtt válogatott tagjaként először Elefántcsontpart ellen léphetett pályára 2016-ban. Első gólját 2 évvel később a Görögország elleni Nemzetek Ligája találkozón szerezte, amit 2-1-re be is húzott a magyar csapat.
2021-ben tagja volt Marco Rossi 26 fős Európa-bajnoki keretének, ahol mind a három mérkőzésen kezdőként vehetett részt. A franciák és németek elleni mérkőzésen pedig egy-egy gólpasszal kivette a részét a bravúros döntetlenekből.
Eddigi válogatott karrierjéből következtetve kedvenc ellenfele Anglia, akik ellen 2021. októberében a VB-selejtezők alkalmával egyszer, majd 2022.júniusában a Nemzetek Ligájában a 4-0-s sikerből két találattal vette ki a részét.
Sallai Roland barátnője
Sallai Roland barátnője Miskei Bettina, akivel évek óta egy párt alkot a futballista. Kapcsolatukról ezen felül nem áll rendelkezésre túl sok információ, ami érthető is, hiszen szeretnék megtartani ezt egy privátabb kapcsolatnak.